Tüzes pecsenye

szalonna      

március 19, 2018

  • Előkészítési idő: 15 perc
  • Főzési/sütési idő: 30 perc
  • Adag: 4 fő

Hozzávalók

80 dkg sertés karaj

2 chilipaprika

2 gerezd zúzott fokhagyma

1 nagyobb fej vöröshagyma reszelve

1 evőkanál paradicsomszósz

1 evőkanál Worcestershire szósz

2 evőkanál frissen facsart citromlé

4 evőkanál olívaolaj

ízlés szerint só

frissen őrölt bors

zsálya levél

0,5 dl száraz fehérbor

Elkészítés

1A chilipaprikát hosszában ketté vágjuk, kimagozzuk, megmossuk és apró kockákra vágjuk.

2A fokhagymát letisztítjuk és összezúzzuk, a vöröshagymát lereszeljük. Vegyünk elő egy kisebb tálat, ebben vegyítsünk össze minden hozzávalót.

3A húst mossuk meg, itassuk le a felesleges vizet, szeleteljük vékonyan, sózzuk és szórjuk meg borssal, majd a hússzeletek mindkét oldalát kenjük be az elkészített szósszal, és tegyük hűtőbe legalább egy órára.

4Ezt követően fektessük a hússzeleteket tepsibe, szórjuk mellé a zsálya leveleket, öntsünk alá rosét vagy száraz fehérbort, fedjük be alufóliával, és toljuk 180 fokra előmelegített sütőbe.

5Nagyjából 30 perc múlva vegyük le a fóliát és süssük pirosra.

Ízlés szerint tálalhatjuk salátával, steak vagy hasábburgonyával.

Forrás: http://lilalicsi.hu/

00:00

0 Értékelés

Az összes mező és az értékelés kitöltése kötelező hozzászólás közzétételéhez.